Szóval a történet úgy kezdődött, hogy egy területre mentem ki orchideát fotózni Anyukámmal. Ketten mentünk, két géppel szerettünk volna fotózni az itt őshonos virágokat. Mikor kiértünk még nagyon szépen sütött a nap, szépek voltak a fények, fotózásra alkalmas idő volt. Igen, eddig minden jól ment, csak akkor nem voltam boldog mikor nem láttam egy szál orchideát sem. Előző évben ugyan ezen a helyen április elején 2 fajta orchideát is sikerült lencse végre kapni, de idén lekéstük a virágzást. Így hát megbeszéltük (pontosabban én kitaláltam), hogy akkor készítünk tájképeket a tóról ami elvileg itt van valahol, a nagy, sűrű növényzeten, nádason belül, csak mi még eddig soha nem találtuk meg. Pedig nem először jártunk itt. A megbeszélés és tanácskozás közben feltettem a kisebb objektívet a gépemre. Ezután el is indultunk a nádas felé, hátha valahol bejutunk a vízhez. Mikor a nádas széléhez értünk, egyszer csak nagy csörgést-csattogást hallottunk abból az irányból ahová tartottunk. Gyorsan lebuktunk a fűbe, Anyu annyit tudott mondani ijedtében " Ez valami nagy, nagyon nagy". Előttünk pont egy sor nád volt, hosszanti irányban, ami valamennyire takart minket. Felnéztünk és egy fiatal őzbak állt velünk szemben kb. 8-10 méterre, ennek a "nádcsíknak" a túloldalán. Izgalmamban azt se tudtam, hogy most mit csináljak mikor a kisebbik obi van fent, de én közelit akartam erről a rudliról. Na, akkor mondtam Anyunak, hogy meg ne mozduljon csak figyelje a bakot, mert nekem obit kell cserélnem. " Most?! "
Eközben a bak ijedtében és kíváncsiságában fura hangokat adott ki, amit nem igazán tudok leírni, de leginkább morgás félének tűnt, szóval első ránézésre nem volt valami barátságos. Valószínűleg nem nagyon látott minket a nádtól, mert akkor még guggoltunk a fűben. Folyamatosan kukucskált át a nádas résein, közben haladt jobbra a széle felé, és időnként jó hangosan ránk "morgott".
Eközben a bak ijedtében és kíváncsiságában fura hangokat adott ki, amit nem igazán tudok leírni, de leginkább morgás félének tűnt, szóval első ránézésre nem volt valami barátságos. Valószínűleg nem nagyon látott minket a nádtól, mert akkor még guggoltunk a fűben. Folyamatosan kukucskált át a nádas résein, közben haladt jobbra a széle felé, és időnként jó hangosan ránk "morgott".
Sikeresen átcseréltem az 55-250-re! Felálltunk és elkezdtük fotózni mindketten. Csak egy baj volt, hogy részben még mindig takarásban állt.
Miután tovább haladt jobbra már csak néhány nádszál választotta el tőlünk. Lassan ment és közben folyamatosan figyelt minket ( egyértelmű volt, hogy jobban akart látni minket ) , amikor is végre ... elfogyott a nád és tisztán láttuk egymást, és végre akadálymentesen tudtuk fotózni. Hallelujah!
Még néhány képet lőttünk, mikor megunta a modellkedést elugrált az erdő felé, időnként meg-megállt, vissza-vissza nézett egy-egy kép erejéig, majd eltűnt a lemenő nap fényében. Sajnos.
A képek nagy része nem lett használható a takaró nád miatt, de számomra ez akkor is egy örök élmény. Nagyon izgalmas volt, nagyon jó érzés, hogy ott állt előttem és kb. 8 méterről fotózhattam.
Ez volt az első alkalom, hogy ilyen közel kerültem a kedvenc állatfajomhoz, már régóta vártam erre a pillanatra, sokat kúsztam-másztam a sárban, erdőben, de hogy pont virágfotózáskor lesz egy közeli találkozás, nem gondoltam volna.
Azt, hogy az őz mit gondolt rólunk, soha nem fogjuk megtudni, de egy biztos bátor és kíváncsi rudli volt. Sokat kellett rá várom, de megérte.
Remélem még sok, ehhez hasonlóan jól sikerült kalandban lesz részem...
